GS1 in Europe Forum 2021

A GS1 nemzetközi szervezet Európai Regionális Fórumára 2021. október 18-22 között  került sor, melyet az idén első alkalommal hibrid rendszerben tartottak. A személyesen résztvevők Varsóban ültek össze, míg a GS1 kollégái 58 országból regisztrálva online is követhették az előadásokat és workshopokat.

Minden idők legmagasabb részvételi arányával tartotta idei Európai Regionális Fórumát a GS1 nemzetközi szervezet. A hibrid rendszernek köszönhetően kisebb arányban személyesen, nagyobb arányban online követhette az eseményeket a 800-nál is több résztvevő európa-szerte, melyek közt a GS1 kollégái mellett érdeklődő GS1 Felhasználók, vállalkozások és szervezetek is bekapcsolódhattak az előadásokba.

Az 5 nap során összesen 80 GS1 szakember és 22 meghívott külsős előadó prezentált Varsóban, a konferencia helyszínén, a legkülönbözőbb szektorok nevében ismertetve az idei újdonságokat és legjobb szabványalkalmazási gyakorlatokat, együttműködéseket.

A GS1 in Europe a GS1 globális szervezet európai regionális szövetsége, amely 49 Tagszervezetet tömörít. A Fórum során összegyűlnek az európai üzleti élet vezetői, az európai iparági szövetségek képviselői, érdeklődő vállalkozások, melyek szeretnék alkalmazásba venni üzleti folyamataikban a GS1 szabványokat és tapasztalt GS1 Felhasználók, akik megosztják a szabványalkalmazás és -bevezetés gyakorlati lépéseit az érdeklődőkkel.

A számos elmaradhatatlan üzleti és szakmai téma közül nem hiányozhatott a nyomon követés fontossága, az online piacterek elköteleződése a GS1 szabványok iránt, a globális adatmodell fejlesztés, de említésre került az innováció, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság is.

Ha Ön is szeretne többet megtudni a GS1 szabványok nyújtotta előnyökről, keresse fel weboldalunkat (https://gs1hu.org/) vagy vegye fel velünk a kapcsolatot és tegye fel kérdéseit (info@gs1hu.org)!