GLN igénylés IFS tanúsításhoz

IFS Élelmiszer 7 (IFS – Food 7)

Az IFS Élelmiszer 7-es verziójának bevezetésével az Európai Gazdasági Közösségben (EGK) és az Egyesült Királyságban működő élelmiszer-gyártóknak GLN-nel kell rendelkezniük.

Az IFS Élelmiszer 7-es verziójának egyes szabályai már 2021. március 1-én hatályba lépnek, 2021. július 1-től pedig kötelező érvényű lesz az új szabályozás. Az IFS azért döntött a GLN bevezetése mellett, hogy egyszerűsíteni tudja a kommunikációt a beszállítók és a kereskedők között, ezzel együtt pedig optimalizálni akarták az IFS tanúsítványok biztonságát és hitelességét.

A GLN a vállalkozások számára egy olyan kiegészítő eszköz, mellyel az üzleti partnereik felé bizonyítani tudják IFS tanúsítványuk eredetiségét és azt, hogy a cég megfelel a legmagasabb szintű élelmiszeripari szabványoknak.

Az IFS és a GS1 szorosan együttműködött a bevezetés folyamatában. Ez a kooperáció nemzetközi szinten egyedülálló és magasra helyezi a biztonsági mércét a többi hasonló iparági minősítési rendszer számára. A GS1 szervezet világszerte az egyetlen olyan cég, amelyik rendelkezik a GLN számok kiadási jogával.

A GLN szám hivatalos megszerzését követően elengedhetetlen, hogy a GLN szám megjelenjen megjelenjen a GS1 Global Registry Platform adatbázisában, amelyet a Verified by GS1 szolgáltatáson keresztül lehet lekérdezni. Csak ezt követően van lehetőség az IFS Élelmiszer 7-es verziójú tanúsítványának megszerzésére.

A GLN bevezetésének célja az volt, hogy...

  • Egyszerűsítse a beszállítók és kereskedők közötti kommunikációt;
  • Optimalizálja az IFS tanúsítványok biztonságát és ellenőrizhetőségét;
  • Növelje a hamisítások elleni védelmet.

Mi a GS1 Global Registry Platform és a Verified by GS1?

Minden GS1 tagszervezet folyamatosan feltölti azokat a cégprefixeket, amelyeket partnereinek licencszerződés keretében biztosít, továbbá azokat az azonosítókat is (pl.: GTIN, GLN), amelyeket SzabványMenedzser szolgáltatásában a partnerek rögzítenek. Ezeket az adatokat a GS1 egy központi adatbázisban tárolja (ez a GS1 Global Registry Platform) és a Verified by GS1 szolgáltatásán keresztül teszi lekérdezhetővé.

A Verified by GS1 2024 januárjától teljes mértékben leváltja a GEPIR szolgáltatást, amely ettől kezdve semmilyen formában nem lesz elérhető. Amennyiben IFS tanúsítás során szüksége van arra, hogy az auditor számára az érintett telephely GLN-je elérhető legyen, mindenképpen ellenőrizze le a Verified by GS1 oldalán keresztül, hogy GLN-je szerepel az adatbázisban és aktív a státusza. 
Ezen túlmenően a Tanúsítványban feltüntetett cégnévnek és címnek is egyeznie kell a GLN számhoz rendelt adatokkal a Verified by GS1 adatbázisában. Az IFS és a vállalkozás üzleti partnerei csak ezáltal tudják biztosan ellenőrizni mind a GLN, mind pedig a certifikáció hitelességét.