Covid-19 elleni védekezés GS1 szabványokkal

A világjárvány idején Ausztrália minden egyes tagállama és tartománya olyan megelőző és elszigetelő intézkedésekre helyezte a hangsúlyt, mint a tesztelés, kontakt-kutatás, továbbá a népességen belüli oltottsági arány javítása, hogy „az új norma” szerint - a Covid-19-el együtt élhessenek.

Erős alapokon

Az ACT Health (az ausztrál fővárosi körzet egészségügyi részlege) immár több mint 13 éve a GS1 szabványok implementálásának és használatának éllovasa, számos üzleti és klinikai folyamatban vezették már be ezen szabványokat. Az ausztrál egészségügyi rendszer évek óta azon dolgozott, hogy GS1 azonosítókat rendeljen hozzá a kórházi személyzet tagjaihoz és a betegekhez, csakúgy, mint a fizikai helyekhez, például a gyógyszertárak átvevőpontjaihoz vagy a kórtermek tárolószekrényeihez is. A gyártók által alkalmazott GS1 vonalkódokat kórházi környezetben, az ápolás különböző területein olvassák le.

Növekvő bizalom a kontakt-kutatás során

Az ACT health követte a helyi kormányzati iránymutatásokat. „Címkéket alkalmazunk a gyorsteszteken és egyéb tesztelési központokban levett mintákon, kiaknázva a GS1 szabványok lehetőségeit, hogy egyenesen a laboránshoz jussanak, géppel leolvasható formában,” mondta Peter O’Halloran, az ACT Health információrendszer-vezetője.

A pozitív esetek kontaktjainak azonosítása az ausztrál Covid-19 stratégia alapvető pillére. Egy másik GS1 szabvány, a Globális szervezet- és helyazonosító szám, vagyis GLN segítette az egészségügyi rendszer kontaktkutató alkalmazását.

„Az ACT Health egy olyan egyszerű okostelefonos alkalmazást hozott létre, amellyel az emberek ’bejelentkezhettek’ különböző helyszínekre, ezáltal nekünk rálátásunk nyílt a pontos helyzetükre,” magyarázza Mr. O’Halloran. „Az emberek elmehetnek egy helyszínre és egy QR kód beolvasásával regisztrálhatják a helyzetüket. Amennyiben egy pozitív státuszú eset is ugyanazt a helyszínt látogatja meg, ez az adat közvetlenül a kontaktkutatókhoz kerül. 2021 októberében a körülbelül 440.000 lakosú ausztrál fővárosi területen több, mint 27.000 helyszín lett regisztrálva a rendszerbe és ezen helyszíneken 75 millió bejelentkezés történt.”

A legutóbbi COVID-19 hullámok során a kontaktkutató alkalmazás kifejezetten hasznosnak bizonyult.

Ausztrália további három tagállama és tartománya vezette be a mobilalkalmazást a saját kontaktkutató tevékenységeik támogatására. Az ausztrál fővárosi terület csapata költségmegtérülési elv alapján, a három joghatóság számára fejlesztette ki az alkalmazást, felismerve az interoperábilis alkalmazás előnyeit, hogy az több állam és tartomány területén együttesen használható legyen. „Mára már fél Ausztrália ezt az alkalmazást használja,” mondta Mr. O’Halloran.

„Az alkalmazás megosztásával elősegítjük, hogy az oltási célok megvalósulhassanak, amelyet követően újra megnyílhatnak Ausztrália határai.”

Mivel az alkalmazás egyedi GLN azonosítókat használ, az ACT Health csapata egy központi nyilvántartást hozott létre, melyet megosztottak az alkalmazást használó valamennyi tagállammal és tartománnyal.

Amikor valaki beolvassa a kódot, a rendszer tudja, hogy a kódot „XYX” helyen olvasták le. Az adat közvetlenül az adott joghatóság kontaktkutatóihoz kerül.

„Mivel az alkalmazásunk szabványos alapokon nyugszik, a folyamat nagyon egyszerű,” mondta Mr. O’Halloran. „Nem csupán a technológia és a szabványok miatt, de az eredmények miatt is izgalmas.”

A vakcinák beadásának nyomon követése

2020. december 27-én jelentette be az ACT Health, hogy 2021 februárjában érkeznek az első vakcinák Ausztráliába. Véletlen egybeesés volt, hogy a csapat éppen egy új Epic elektronikus medikai rendszer bevezetésén dolgozott, mely során lehetőség nyílt elektronikus oltási nyilvántartást létrehozni egy új manuális folyamat bevezetése helyett.

„Mindössze 15 nap alatt felkészítettük a rendszert a vakcinák érkezésére,” emlékszik vissza Mr. O’Halloran. „Ebbe beleértendő a vakcinák érkezésének és beadásának ütemezése és beadása is.”

Amikor februárban az ACT Health megkapta az első adag vakcinákat, a csapat megkönnyebbülve látta, hogy a csomagok GS1 vonalkódba kódolt GS1 azonosítókkal vannak ellátva.

A siker hozzávalói

„Mi segített hozzá bennünket a sikerhez? Az a csodálatos együttes munka, amely akkor és azóta is képes volt megfelelni a Covid-19 kihívásainak a legnagyobb kihívást jelentő körülmények közepette is."

“Másodsorban, a rendelkezésre álló infrastruktúra - nem csupán az IT technológia, hanem az emberek, helyek és termékek azonosítására szolgáló GS1 szabványok infrastruktúrája is. A szabványok kulcsfontosságúak voltak annak érdekében, hogy csökkentsük, vagy akár megszüntessük a betegbiztonsági kockázatokat. Vonalkódokat használunk az emberek beoltása során, ezzel is biztosítva, hogy a megfelelő ember a megfelelő oltóanyagot kapja meg.”

„És az utolsó hozzávaló mindezekhez az innováció.”

A teljes esettanulmány itt érhető el:

https://www.gs1au.org/download/gs1-healthcare-ACT-Health-uses-GS1-standards.pdf/file