Bemutatkozik a Lean & Green Program új Stratégiai partnere: az MLSZKSZ

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségét 2002-ben alapította 10 logisztikai szolgáltató cég, jelenleg pedig már 90 tagvállalatot számlálnak. Ezért is nagy öröm a GS1 Magyarország – a Magyar Lean & Green Program egyik koordinátora – számára, hogy a Program stratégiai partnereként köszönthetjük a Szövetséget. 


A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének múltját, céljait Bíró Koppány Ajtony, a Szövetség főtitkára osztotta meg velünk:

Az MLSZKSZ létrejötte, célja

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségét 2002-ben alapította 10 logisztikai szolgáltató cég, jelenleg 90 tagvállalata van. Az alapításkor megfogalmazott cél az intermodális fuvarozás fejlesztésének, térnyerésének támogatása volt – közútról, vasútra, vízre terelni az áruforgalmat.

Ezek a 21 évvel ezelőtt megfogalmazott célok kis léptékben folyamatosan teljesültek és az utóbbi 2 évben jelentősen felgyorsultak.

Mára több szakmai szervezet is a zászlójára tűzte és aktívan képviseli az MLSZKSZ által megfogalmazott közlekedési/fuvarozási fenntarthatósági irányvonalat.

Ezen kívül a Szervezet szakmai anyagokat, elemzéseket készít, szakmai utakat, konferenciákat szervez, kormányzati anyagokat véleményez, előterjesztéseket készít a logisztika különböző területeiről. Tagjai részére közös beszerzési rendszereket működtet – energiahordozók beszerzésére -, valamint aktív érdekképviseleti tevékenységet folytat.

Fenntarthatóság

Az MLSZKSZ nézete szerint a jövőt tekintve a közúti fuvarozásnak nincs más útja, csak az együttműködés a vasúti és a vízi fuvarozással. Ez a fajta együttműködés lesz csak hosszútávon fenntartható, a nagy távolságú közúti fuvarozásokat vasútra, vízre kell terelni!

Fenti céljaik érdekében aktív lobbi tevékenységet folytatnak a kormányzati és szakmai szereplők felé. A tárgyi témákban szakmai utakat, konferenciákat szerveznek, elemzéseket, felméréseket készítenek.

A Magyar Lean & Green Programot személyes szakmai kapcsolatokon keresztül ismertük meg, majd döntöttünk a csatlakozásról. A Lean & Green Program kapcsolódik Szövetségünk tevékenységéhez, beleillik az általunk képviselt irányvonalba és együtt erősebbek vagyunk! – mondta el Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára.



Új tervek a Lean & Green Tagság kapcsán

Tagságunk körében népszerűsítjük, hírleveleinkben rendszeresen megjelentetjük a programokat, konferenciáinkon helyet adunk az eredmények ismertetésére.

Információk átadásával, jó példák, eredmények közreadásával tudjuk támogatni a fenntarthatósági törekvések hazai terjedését.

Együtt a változásokért - ha közben fenntarthatósági és hatékonysági eredményeink is lesznek, akkor mindenki nyert az együttműködésben! - mondta el zárszóként Bíró Koppány Ajtony főtitkár.

A Holland Nagykövetség, a GS1 Magyarország és az MLBKT, mint a hazai Lean & Green program koordináló szervezetei továbbra is mindenkit buzdítanak a Platform- és Stratégiai Partnerként történő együttműködésre, csatlakozásra, amelyet az érdeklődők online is jelezhetnek a GS1 Magyarország weboldalán: 
https://gs1hu.org/lean-and-green