A GS1 szabványelemekkel hatékonyabb lehetne az EKAER rendszer

Az adózási törvény módosításai nyomán bevezetésre került az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER). A rendszer célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsósorban az adóelkerülők kiszűrése.

A rendszer gyakorlati kivitelezése sok érintett vállalkozásnak okoz fejtörést - nem csak a leghatékonyabb megoldás kidolgozása miatt, hanem a várható magas beruházási költségek okán is.

A megoldás két GS1 szabványelem alkalmazása lehetne.

A GS1 szabványaira épülő elektronikus (EDI) üzenetek – elsősorban a megrendelés (ORDERS), a számla (INVOIC) és a feladási értesítés (DESADV) – Magyarországon és globálisan már több millió vállalat által, széles körben alkalmazottak. A DESADV szabványelem felépítése megfeleltethető az EKÁER által előírt adatigénynek, így a vállalkozások számára megnyílhat az út egy könnyebben implementálható ismert és bizonyítottan hatékony, a logisztikai folyamatok szempontjából eleve hasznos technológia alkalmazásba vételéhez.

Mindehhez számos EDI szolgáltató áll rendelkezésre a magyar piacon, hogy akár egy biztonságos, ún. AS2 adatátviteli csatornán támogatást biztosítson a bevezetéshez. A szállítmányok érkezésének visszaigazolására pedig a szintén rendelkezésre álló EDI üzenettípus, az Átvételi értesítés (RECADV) áll rendelkezésre.

Amennyiben egy adott vállalat már használatba vette ezeket a GS1 szabványmegoldásokat, azt javasoljuk, használja fel azokat az EKAER esetében is. Ha azonban az érintett cégnél még nem kerültek bevezetésre az említett szabványelemek, mindenképpen tanácsos azokról tájékozódni, és az EKAER előírások teljesítésén túl a logisztikai folyamatok optimalizálásával egyben költségei csökkentésére is felhasználni.

A DESADV és a RECADV üzenetekre építve plusz adatközlési folyamatok nélkül lehetséges a hatóság által előírt adatok megadása, anélkül, hogy a piaci szereplőknek újabb jelentős adminisztrációs és IT fejlesztési feladattal kellene szembesülniük. A GS1 szabványelemek megfelelő alapot biztosítanak ahhoz, hogy a hatóság elektronikus úton értesüljön az elindított szállítmányok részletes információiról, amelyek ellenőrzéskor a vonalkód automatikus adatbeviteli eszközzel történő olvasásával akár elérhetőek lehetnek a hatósági adatbázisból.






A GS1 Magyarország ezen felül segítséget tud nyújtani az EKAER megvalósításához szükséges szolgáltató partnerek ajánlásában is. Így azok a cégek, amelyek még nem vezették be a GS1 szabványmegoldásokat, azok számára is kompetens szolgáltatói partnereink szakértelmét tudjuk biztosítani – igény szerint.

Mit is jelent pontosan az EKAER?

Az adózás rendjéről szóló törvény változásában a legnagyobb mérföldkő, hogy az áfacsalások visszaszorítására kialakított közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKAER) megvalósítása. Az EKAER-nek köszönhetően ellenőrizhetővé válik az EU bármely tagállamából Magyarországra, vagy fordítva, Magyarországról egy EU-s országba irányuló, az adott termék közúton való fuvarozásával, valamint az országon belül történő közúti fuvarozásával összefüggő adókötelezettségek teljesítése. Ezzel jelentős bejelentési kötelezettség hárul az érintettekre, hiszen mostantól az EKAER-be be kell jelenteni minden útdíjköteles gépjárművel végzett közúti fuvarozást, kockázatos élelmiszerek esetén akkor is, ha a jármű nem útdíjköteles, de a termék tömege vagy az adó nélküli ellenértéke meghaladja a jogszabályokban megállapított értékeket

További információ, hogy ha az Európai Unió más tagállamából található feladási címről belföldi átvételi címre érkezik az áru, az adatokat a címzettnek legkésőbb Magyarország területére történő belépésig be kell jelenteni. Belföldi feladási címről belföldi átvételi címre történő közúti fuvarozással járó, első belföldi adóköteles – nem közvetlenül végfelhasználó részére történő – termékértékesítés esetén a meghatározott adatokat az EKÁER-szám megállapítása érdekében a feladó jelenti be a fuvarozás megkezdéséig. A szükséges adatok nagyrészt megtalálhatóak egy szokványos szállítólevélen is, azt azonban fontos megjegyezni, hogy az EKÁER-szám a gépjárművel szállított termékegységet, nem pedig a fuvarozót azonosítja, és egy EKÁER-számhoz több, vámtarifaszámmal azonosított termékfajta is tartozhat.

A szükséges adatokat regisztráció után a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) ­online platformján lehet megadni. Az adatlap hibátlan kitöltése után a szám szinte azonnal a fuvarozó rendelkezésére áll.

További hasznos információk az alábbi linken elérhetőek: https://ekaer.nav.gov.hu/.