Szabványokkal könnyebb az élet – 2024-től egységesítik a töltőket

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2022. június 7-én kijelentette, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban.

„A megállapodás célja, hogy fenntarthatóbbá tegye a termékeket, csökkentse az elektronikai hulladék mennyiségét, és megkönnyítse a fogyasztók életét” – írta közleményében az Európai Parlament.


Az új szabályok értelmében 2024-től a vezetékes kábelen keresztül újratölthető mobiltelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videójáték-konzolokat és a hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB Type-C porttal kell felszerelni. A laptopok tölthetőségét a hatálybalépést követő 40 hónapig kell a követelményekhez alakítani. A fogyasztóknak tehát egyetlen eszközre lesz szükségük a hordozható elektronikus eszközök legtöbbjének töltéséhez, a töltők pedig alkalmazhatók lesznek új berendezések vásárlása esetén is.

A vásárlók eldönthetik majd, hogy az új elektronikus berendezéseket töltőeszközzel vagy anélkül kívánják-e megvásárolni.

Az Európai Parlament közölte, hogy a töltők újrafelhasználását lehetővé tevő új kötelezettségek elkerülhetővé teszik a szükségtelen töltővásárlást, ami uniós szinten évente akár 250 millió eurós megtakarítást jelent. A nem használt töltők évente mintegy 11 ezer tonna hulladékot tesznek ki az Európai Unióban.

A mostani döntés az Apple-t érinti a leginkább. Az andriodos gyártók már eddig is USB-C-vel szerelték fel a készülékeiket, a cuertinói vállalat azonban kitartott amellett, hogy Lightninig-csatlakozót tegyen az iPhone-okba.

Miért fontos döntés ez, és miért írunk róla a GS1 oldalán?

A megállapodás tulajdonképpen egy szabványosítás, a döntéshozók egy szabványos megoldást (USB Type C töltőt) vezetnek be annak érdekében, hogy megkönnyítsék a gyártók és fogyasztók életét, valamint csökkentsék a hulladékokat és megtakarítsák az eddig feleslegesen kiadott költségeket.

A GS1 által kínált globálisan alkalmazandó szabványok célja pontosan ugyanez:

  • költséghatékonyság növelése, felesleges kiadások csökkentése,
  • egyszerűbb és gyorsabb kommunikáció biztosítása az ellátási lánc szereplői között,
  • láthatóvá és átláthatóvá tenni a folyamatokat.

Tudjon meg többet a GS1 szabványok erejéről, tanuljon mások sikeréből, olvassa el esettanulmányainkat!

https://gs1hu.org/iparagi-megoldasok/esettanulmanyok

Forrás:

Tech: Döntött az EU: egységesítik a töltőket, 2024-től minden készülékbe USB-C-t kell tenni, az iPhone-okba is | hvg.hu

https://m.hvg.hu/tudomany/20220607_europai_unio_usb_c_tolto_csatlakozo