Esettanulmány a HUNGAST-tól a nemzetközi sikertörténetek között

Nemrég tette közzé a globális GS1 szervezet a Traceability Reference Book kiadványt, az első olyan esettanulmány-gyűjteményt, melyben a világ minden tájáról érkező, a GS1 szabványok közreműködésével megvalósított sikertörténetek kerülnek bemutatásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy a nemzetközi körképben egy hazai esettanulmánnyal, a Hungast csoport eredményes szabványbevezetésével is találkozhatnak az érdeklődők.

A Traceability Reference Book segítségével mélyebb betekintést nyerhetnek az érdeklődők azokba a folyamatokba, melyekben a GS1 szabványok elősegítik a hatékony nyomon követést a legkülönbözőbb szektorok és iparágak ellátási láncaiban.

Külön büszkeséggel tölti el a GS1 Magyarország szakembereit, hogy rögtön az első nemzetközi sikertörténet-gyűjteményben egy magyar megoldás is helyet kapott.


A Hungast csoport 2015-ben fordult a GS1 Magyarországhoz, hogy szakmai segítséget kérjen egy, a globális GS1 szabványokra épülő nyomonkövetési rendszer kidolgozásában a közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozás számára.

A fejlesztéssel a Hungast csoport a hazai jogszabályalkotók által kidolgozott 37/2014 (IV.30) rendeletnek szeretett volna megfelelni (mely megköveteli a diétás ételek biztosítását azon közétkeztető vállalatoktól, melyek egészségügyi intézményeknek és iskoláknak szállítanak), de egyben a fogyasztóit is jobban szerette volna kiszolgálni.

A GS1 szabványmegoldások bevezetését követően minden újrafelhasználható diétás dobozon kétdimenziós DatMatrix kód került elhelyezésre, mely egyedi módon azonosította a diétás ételt, az intézményt, ahova szállították és magát a fogyasztó típusát is (pl. gluténérzékeny páciens).

A GS1 Datamatrix kódok szkennelésével a Hungast csoport a lehető leggyorsabban fér hozzá olyan valós idejű adatokhoz, melyek hozzájárultak a főzési, előkészítési és logisztikai folyamataik hatékonyságának jelentős növeléséhez, miközben a jogszabályi előírást is könnyedén teljesítik.

A Hungast csoport esettanulmányát magyar nyelven tettük elérhetővé Esettanulmány platformunkon, olvassa el a Hungast csoport sikertörténetét!

Tovább az Esettanulmány platformra

A GS1 globális nyomonkövetési esettanulmány-gyűjtemény, a Traceability Reference Book angol nyelven letölthető itt.