Az IKEA is csatlakozott a Magyar Lean & Green Programhoz

Az IKEA a kezdetekkor még katalógusból megrendelhető és postai úton szállító szolgáltatásként működött, mára azonban olyan globális lakberendezési márkává nőtt, amely a világ minden táján a megfizethető árakat, a dizájnt és a kényelmet jelenti az embereknek. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a fenntarthatósági megoldások terén élen járó IKEA hazai képviselete tavaly szeptemberben csatlakozott a Magyar Lean & Green Programhoz regisztrált tagként.

?Alábbiakban az IKEA vállalat céljairól, fenntarthatósági terveiről olvashatnak:

Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg az IKEA-t a fákkal övezett svédországi kisvárosban, Älmhult-ben.

Nagy utat tettünk meg a szerény kezdetektől, de a jövőképünk nem változott: szebb hétköznapokat szeretnénk teremteni az emberek többsége számára. Az IKEA 1990. márciusában nyitotta meg első magyarországi áruházát, azóta 3 áruházzal, valamint több átvételi ponttal rendelkezik.

Szeretnénk pozitív hatást gyakorolni az emberekre és a bolygóra. Számunkra ez arról szól, hogy kiegyensúlyozzuk a gazdasági növekedést és a társadalomra gyakorolt pozitív hatást a környezet védelmével és regenerálásával.

Át kell alakítanunk munkamódszerünket – a lineárisról a körforgásosra, az erőforrások puszta felhasználásától azok újbóli előállítására. A természeti erőforrásoktól és a munkaerőtől függő vállalkozásként ez az IKEA vállalkozás jövőjének, értékláncának biztosítását is jelenti, azon emberek millióinak megélhetésével együtt, akik ehhez hozzájárulnak. Meggyőződésünk, hogy az IKEA értékei – hogy hogyan dolgozunk, és mit tekintünk értéknek – alapvető fontosságúak fő célkitűzésünk elérésében. Más szavakkal, nem csak az számít, mit teszünk, hanem az is, hogy hogyan.

Az IKEA fenntarthatósági stratégiája és céljai

Az IKEA 2012-ben létrehozott és rendszeresen felülvizsgált People & Planet Positive stratégiája közös fenntarthatósági lépéstervezetet ír le, és elérendő célokat tűz ki mindenki számára az IKEA franchise rendszerében, valamint az értékláncban. A következő években ez lesz az IKEA lépéseinek motorja. A fenntarthatóságra vonatkozó céljaink és kötelezettségeink 2030-ig kerültek rögzítésre, az ENSZ fenntartható fejlődésének célkitűzéseivel összhangban. A stratégia felülvizsgálatára évente kerül sor, hogy az IKEA átfogó stratégiai kereteihez igazíthassák.

Ennek a stratégiának az a célja, hogy inspiráljon, aktiváljon és vezessen bennünket a döntések meghozatalánál és a célok kitűzésénél, hogy együtt olyan nagy horderejű, pozitív változásokat érjünk el, amilyeneket látni szeretnénk a világban és az IKEA teljes ökoszisztémájában.

Ez a stratégia követendő útmutatót ad a kezünkbe és erős, közös fenntarthatósági lépéstervezetet határoz meg az IKEA teljes értékláncára és franchise rendszerére vonatkozóan.
Célunk, hogy 2030-ra klímapozitív vállalkozássá váljunk. Ennek eléréséhez a  körforgásos üzleti modellre állunk át. Ez azt jelenti, hogy több megújuló és újrahasznosított anyagot használunk, arra törekszünk, hogy a működésünk során megszüntessük a hulladékot, és megváltoztatjuk a terméktervezés módját. Elkötelezettek vagyunk továbbá az erőforrások regenerálása, az ökoszisztémák védelme és a biológiai sokféleség javítása mellett.


Nem tudunk minden kérdésre választ adni, és egyedül nem vagyunk képesek elérni a céljainkat. Ezért elköteleztük magunkat a közös, együttműködésen alapuló munka mellett, és amellett, hogy a tanultakat áttekinthetővé tesszük. Saját vállalkozó szellemünkre fogunk támaszkodni, folyamatosan haladunk előre, és nem várunk a tökéletességre. Közösen dolgozunk a folyamatos fejlesztések megvalósításán.

A Lean & Green platform működéséről egy Csehországi fenntarthatósági fórumon hallottunk először az ECR – Efficient Consumer Response cseh és szlovák közös kezdeményezés keretein belül.

Döntésünk alapját, hogy csatlakozunk a Magyar Lean & Green Programhoz, két tényező képezte: egyrészről a korábbiakban említett igényünk a helyi együttműködésekre, másrészről a platform további tagjainak segítése korábbi tapasztalataink megosztásával. Aktív szerepet kívánunk vállalni a magyar fenntarthatósági kezdeményezésekben és együtt, több más vállalkozással összefogva leküzdeni az elénk gördülő akadályokat. Hiszünk a közösség és a kollaboráció erejében, ennél fogva számunkra a tagság megkezdése nem volt kérdés.

A következő lépések

A platformüléseken több, bennünket is érintő logisztikai és gazdasági kérdést is átbeszélünk, és ezeket a beszélgetéseket konkrét cselekedetekbe fordítjuk át. Például, számos információt cserélünk épület energetikai, intermodális szállítási, vagy éppen körforgásos gazdaságra való átállás témakörben. 

Ezúton is köszöntjük az IKEA-t a Magyar Lean & Green Programban!

A Holland Nagykövetség, a GS1 Magyarország és az MLBKT, mint a hazai program koordináló szervezetei továbbra is mindenkit buzdítanak a Partnerként történő együttműködésre, csatlakozásra, amelyet az érdeklődők online is jelezhetnek a GS1 Magyarország weboldalán: https://gs1hu.org/lean-and-green