A tengeri szállítmányozásban elkerülhetetlen a digitalizáció

A COVID-19 járvány ráirányította a figyelmet az ellátási lánc minden egyes állomását – köztük a tengeri szállítmányozást is - érintő információáramlás hatékonyságának kérdésére. Ezen túl az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése alapjaiban változtatja meg az ellátási láncot és annak minden egyes szereplőjét alkalmazkodásra készteti.

A GS1 globális szervezet képviselői szakértőként részt vettek a „Tengeri szállítmányozás digitalizációja” (Maritime Digitalization) elnevezésű nemzetközi webinar eseményen, amely a „Tengeri szállítmányozás trendkövetése” elnevezésű, nemzetközi Marine-Traffic vállalat által szervezett webinarsorozat egyik eleme volt.

A webinar előadásba több mint 250 résztvevő kapcsolódott be a világ minden tájáról, akik a tengeri szállítmányozás minden érintettjét képviselték – szállítmányozókat, kereskedőket, gyártókat, piactereket, stb.

A webinaron megemlítették, hogy a pandémia rávilágított az iparág már jórészt ismert kihívásaira, amelyekre azonban egyelőre lassan reagáltak a szektor képviselői.

Az egyre inkább sürgető digitalizáció másik mozgatórugója az e-kereskedelem és az EU e-kereskedelemmel kapcsolatos új szabályozása, amely 2021. július 1-jén lép hatályba. Az elektronikus vámnyilatkozat ettől az időponttól kezdve kötelező lesz minden e-kereskedelmi szállítmány kapcsán. A tengeri szállítmányozóknak éppen ezért sürgősen tovább kell lépniük a hagyományosan papír-alapú folyamataiktól a digitalizáció irányába, hogy meg tudjanak felelni ezeknek az új előírásoknak és igényeknek.

A webinar másik fókusztémája a szabványok alkalmazásának bevezetése volt a tengeri szállításban.

A GS1 Global Office (a GS1 szervezetek központi hivatala) részéről Jaco Voorspuij szállítás- és logisztikai szektormenedzser nyilatkozott. Elmondta, hogy a fogyasztók azon igénye, hogy az általuk rendelt alapvető termékeket pontosan nyomon lehessen követni az ellátási láncban, felszínre hozta, hogy a légi és vasúti szállítmányozás már sokkal előbbre tart az elektronikus számlázásban, mint a tengeri szállítás. „A légi szállítmányok esetében 60%-kal több szállítmány érkezik már elektronikus dokumentumokkal a rendeltetési helyére a tengeri szállítmányozáshoz képest.”- emelte ki Voorspuij.



Voorspuij azt is elmondta, hogy a GS1 több mint 45 éve indult el azon az innovatív technológiai úton, amelynek első lépése a vonalkód kifejlesztése és alkalmazásba vétele volt, s ami most az egyre nagyobb mértékű digitalizáció felé vezet.

„A GS1 szabványokat több mint kétmillió vállalkozás alkalmazza világszerte. Minden egyes nap közel 10 milliárd alkalommal kerülnek valós használatba a GS1 azonosítók, akár szkenneléssel történő leolvasás formájában, akár digitális információáramlás elemeiként. Egy olyan egyre gyorsuló utazás vár ránk, amelynek eredményeként a mindennapi munkánkat és a szolgáltatásainkat is a digitalizáció felé kell vezetnünk.”- mondta Jaco Voorspuij, a GS1 globális szervezet képviselője, és hozzátette, hogy a GS1 számos olyan tengeri szállítmányozási szövetségek által kezdeményezett programban részt vesz, melynek a célja a szabványok alkalmazásának elősegítése az iparágban.

Forrás: GS1

Cimkék:


Rendben További információk