A Debreceni egyetem oktatóit képezte a GS1 a nyomon követés alapjaira

A GS1 Magyarország nyomonkövetési auditora és szakértője, Vatai Krisztina a debreceni oktatókat vezette be a korszerű, GS1 szabványokra épülő nyomon követés részleteibe.

2018. augusztus 28-30. között sikeresen lezajlott az első GS1 nyomonkövetési szakértőképzés a Debreceni Egyetem 17 oktatója számára, akik az intézmény élelmiszertudományi, valamint talajtani, növénytermesztési, állattenyésztési és környezetvédelmi szakterületein tanítják az egyetemistákat. A háromnapos képzés első két napja az elméleti ismeretekről szólt, bemutatásra kerültek a nyomon követés alapjai és a világon a legszélesebb körben alkalmazott GS1 szabványrendszer releváns elemei. A harmadik nap a gyakorlaté volt, így a hallgatóknak csoportokban egy-egy nyomonkövetési rendszer tervét kellett összeállítaniuk megadott ellátásilánc szakaszokra. A képzés végén a gyakorlati vizsga sikeres elvégzését követően a résztvevők Tanúsítványt kaptak az elsajátított szakmai tudásról.

Az élelmiszerjog általános alapelveit és követelményeit meghatározó rendelet működő nyomonkövetési- és visszahívási rendszert követel meg minden európai élelmiszer- és takarmányipari vállalkozástól, illetve azoktól, akik élelmiszert vagy takarmányt importálnak Európába. Magyarország 2015-ben hozta létre a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platformot, melynek munkacsoportjai hús és hal, tej és tejtermék, bor és pálinka, valamint zöldség-gyümölcs ágazatokban dolgoztak ki globális szabványokon alapuló hazai megoldásokat.

A résztvevők visszajelzése a képzésről:

„Szélesebb rálátást kaptam a GS1 működési tevékenységére és annak fontosságára”

„Sok új információt kaptam, melyeket nem csak az oktatásban, hanem a magánéletben, fogyasztóként is hasznosnak találtam”

és az oktatókról:

"Folyamatosan fenntartották az érdeklődésünket, a felkészültségük lehengerlő!”

„Nagyon segítőkészek voltak, a sokadik kérdésre is ugyanolyan türelemmel válaszoltak, mint az elsőre”

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara az országban elsőként csatlakozott a platformhoz. A program fő koordinátora, a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. a platform minden aktív résztvevője számára elérhetővé teszi a munkacsoportokban összeállított nyomonkövetési útmutatók mellett a gyakorlatközpontú, nemzetközi sikeres példákat felvonultató nyomonkövetési szakértőképzést is, mely a GS1 Magyarország auditora és szakértője, Vatai Krisztina vezetésével, az adott felsőoktatási intézményre, vagy cégre szabva kerül kialakításra.

Az élelmiszerláncon belüli nyomonkövetés jelentőségét és gyakorlati megvalósításának korszerű megoldásait, automatizált eljárásait a debreceni oktatók a jövőben beépítik a képzési tematikába, illetve az ismereteket a későbbiekben a gazdálkodók számára is elérhetővé teszik. A tervek szerint továbbképzéseket tartanak majd, hogy az élelmiszeripari cégek nemzetközi szintre fejleszthessék nyomonkövetési rendszereiket, ezáltal növelhessék hatékonyságukat, nemzetközi versenyképességüket, illetve termékük marketingértékét.

A GS1 Magyarország várja az innovatív szakmai tudásra nyitott felsőoktatási intézmények jelentkezését. Bővebb információért írjon nekünk az info@gs1hu.org e-mail címen vagy keresse kollégánkat, Vatai Krisztinát (vatai@gs1hu.org).





Írjon nekünk!

Írja meg kérdését, véleményét!
Név
Cégnév
E-mail cím
Rendben További információk