Szeptember 29. – Az élelmiszer-pazarlás elleni világnap

Az ENSZ kezdeményezésére életre hívott élelmiszer-pazarlás elleni világnap célja a világszerte termelt élelmiszerhulladék csökkentése. Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban című FAO jelentés szerint a megtermelt élelmiszerek mintegy 1/3-a hulladékként végzi. Ez évente 1,3 milliárd tonna élelmiszert jelent. Ilyen mértékű pazarlás mellett 2019-ben világszerte mintegy 690 millióan éheztek.

Lássuk az adatokat!

Magyarországon, évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. Ez a mennyiség több mint 500.000 ember teljes körű éves élelmezését fedezné. A veszteség pénzben kifejezett értéke pedig több mint 170 milliárd forint, vagyis fejenként 18 000 forint.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2019 végén 165 magyar háztartás fogyasztási szokásait vizsgálta, melyből az derült ki, hogy egy átlagos magyar állampolgár 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente. Leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint pékáruk kerülnek kidobásra. Ez élelmiszervásárlásunk 10-11%-át teszi ki.

Amikor az étel a kukába kerül, nemcsak magát az ételt dobjuk ki, hanem minden olyan erőforrást is (előállítás költsége, szállítás, tároláshoz szükséges energia, csomagolás stb.), ami a kamráig, hűtőig való eljuttatáshoz kellett.

Fontos azonban elkülöníteni egymástól, a nem elkerülhető (pl.: tojáshéj, csontok), a potenciálisan elkerülhető (pl.: almahéj, csirkebőr, kenyérhéj) és az elkerülhető élelmiszerhulladékokat (tárolási problémák miatt megromlott, vagy feleslegesen megvásárolt élelmiszerek). Az utóbbi a teljes élelmiszerhulladék mennyiségének 48-49%-át teszi ki. Tehát egy főre vetítve, évente mintegy 32-33 kg élelmiszerhulladék keletkezik, ami tudatos fogyasztói magatartás esetén elkerülhető lenne.

Olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség.

A környezettudatosságunk fejlesztése és az élelmiszerpazarlás csökkentése érdekében számos hasznos és érdekes információ olvasható a Nébih Maradék nélkül programjának weboldalán. (https://maradeknelkul.hu/)

A felsoroltak segíthetnek szokásaink megváltoztatásában

- Tároljuk megfelelően, a címkén lévő utasítás szerint az ételt!

- Az élelmiszereket a kamrában vagy a hűtőben a fogyaszthatóság szerinti sorrendben helyezzük el!

- Gondoljuk át mire tudjuk a maradékot felhasználni!

- Vásároljunk kimérve vagy válasszuk a megfelelő kiszerelést!

- Fogyasszuk el az ételt, mielőtt megromlik!

Gondoljunk csak bele, hogy havonta az összes kiadásunk 20-30%-át csak élelmiszerekre költjük. Több odafigyeléssel, tudatos tervezéssel, a pazarlás csökkentésével akár több tízezer forintot is megtakaríthatunk. Ez nemcsak a pénztárcánknak nyereség, hanem a bolygónknak is!

Források:

Állami Számvevőszék: https://www.aszhirportal.hu/hu/hirek/tegyunk-az-elelmiszerpazarlas-ellen

Nébih: https://portal.nebih.gov.hu/-/tobb-mint-fel-millio-embernek-elegendo-etelt-pazarolunk-el-evente

Greendex: https://greendex.hu/maradek-nelkul-ma-van-az-elelmiszer-pazarlas-elleni-vilagnap/