Miért vegyen részt Ön is a GS1 Egészségügyi szakértőképzésen? Végzett hallgatóink elmondják

A GS1 Magyarország március elején zárta le a GS1 Egészségügyi szakértőképzés immár hetedik turnusát, melynek keretében a résztvevők sikeres záróvizsgát tettek. A frissen végzett szakemberek jó néhány nyomós érvet neveztek meg, hogy miért is érdemes részt venni ezen a képzésen. Olvassa el végzett szakértőink 20 legfontosabb érvét!


Miért jelentkeznek a szakemberek az egészségügy számos területéről képzésünkre?

„Szerettem volna többet tudni a szabványokról.”

„Érdekelt a téma.”

„A munkáltatóm támogatta a jelentkezésemet.”

 „Tizen éve dolgozom kórházban és érdekelt milyen megoldásokat tudok elérni a GS1-el.”

A GS1 Magyarország hazánkban egyedülálló, átfogó képzését 3 éve indította útjára. Azóta már 62 egészségügyi szakember vált GS1 Egészségügyi szakértővé. A képzés széles körű nemzetközi kitekintéssel és számos gyakorlati példa megismertetésén keresztül bővíti az egészségügyben dolgozó szakemberek tudását, melyet saját intézményükben konkrét előnyökre válthatnak, de akár külső szakértőként is támogathatják az intézményekben a hatékonyabb, biztonságosabb, átláthatóbb folyamatok bevezetését.  

A GS1 globális szabványait immár több mint 45 éve alkalmazzák számos szektorban, köztük az egészségügy területén is a fenti céllal és bizonyítottan sikeres eredményekkel.


Hogyan zajlik a képzés?

„Nagyon fiatalos és vidám csapat tartja a képzést. Az online platform ellenére szinte annyira megkedveltem őket, mintha régről személyesen ismerném mindegyikőjüket!”

„A képzés különlegessége az életből vett esetpéldák, a megvalósított projektek bemutatása.”

„A szakmai felépítés nagyon jó volt, még a legszárazabb témákat is sikerült érdekessé tenni.”

„Hiteles releváns információkat kaptam arról, hogy a hazai egészségügyi rendszerre ezek a globális szabványokon alapuló megoldások hogyan adaptálhatóak.”

„Teljes mértékben elégedett vagyok a képzés minden momentumával. Színes, változatos diák és előadások, kedves, segítőkész és rugalmas oktatók!”

„Hiteles oktatásban vehettünk részt.”

Elkötelezett és széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkező oktatóink mindent megtesznek azért, hogy a GS1 szabványrendszer hazai képviselőiként világszinten megvalósított és alkalmazott hasznos gyakorlati tudást adjanak át a képzésen résztvevőknek, játékos, könnyen érthető módon. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az online képzés adta lehetőségekből, bár amint erre mód nyílik, ismét áttérünk a személyesen tartott képzésekre.

Kinek ajánljuk a szakértőképzés elvégzését?

„A Minőségirányítási Rendszerrel foglalkozó embereknek kötelező lenne! Gazdasági területen dolgozó szakembereknek szintén.”

„Az új központosításnál a vezetőknek, hogy lássák mennyivel jobban nyomon követhető minden.”

„Jelenleg a gyógyászati segédeszköz gyártók, forgalmazók vehetik ennek nagy hasznát.”

„Kórházak stratégiai vezetői, gyógyszerészek, beszerzési vezetők, betegfelvétel vezetők, IT munkatársak.”

„Gyakorlatilag minden gazdasági szereplő profitálhat belőle, aki ezen a területen tevékenykedik.”

Maximálisan elégedett végzett szakértőink fenti ajánlásaival szeretettel várjuk képzésünkre az egészségügyi intézményben szerzett szakmai (vezetői) gyakorlattal rendelkező szakembereket, kórházak felső- vagy középvezetőit, logisztikai vezetőket, minőségbiztosítási szakembereket, IT vezetőket, intézményi főgyógyszerészeket. (Egészségügyi szakirányú végzettség nem szükséges, de legalább három éves egészségügyben szerzett gyakorlat követelmény.)

Emellett a tanácsadó tevékenységet végző cégek egészségügyi, kórházi tapasztalattal rendelkező szakértőinek is mindenképpen hasznos lehet a képzésen megszerzett a tudás.

Milyen útravalóval indulnak el tőlünk GS1 Egészségügyi szakértőink?

„Személyes célként meg kell említenem, hogy a szemléletmódomban hozott változást a képzés.”

„Szeretném a beteg útját jobban nyomon követni a panaszok során.”

„Az új ismeretek által, több lehetőség, (előrelépés, új munkahely) nyílik meg előttem.”

„Saját fejlesztési elképzeléseimbe be tudom építeni az itt szerzett tudást.”

„Megnyugtató, hogy későbbi kérdés esetén számíthatok hazai támogatásra is.”

A képzés során, a vizsgaprojekt keretein belül minden tanulónk saját, valós témát dolgozhat fel, a GS1 szabványok egészségügyi folyamatokba ültetésével. Például munkája kapcsán saját intézményi tevékenységében kidolgozhatja a folyamatok hatékonyabbá tételét, a változásmenedzsment helyes alkalmazását, továbbá komplex pénzügyi és ütemezési tervet készíthet elő egy elérhető pályázati forráshoz, egy későbbi megvalósításhoz. A szakértőképzés lezárultával nem engedjük el végzett tanulóink kezét; Alumni csoportunk által minden szakértőnkkel kapcsolatban maradunk és a későbbiekben is támogatjuk őket felmerülő szakmai kérdésekben.

Ne habozzon jelentkezzen már most a 2021. április 27-én induló képzésünkre!

A részletes tematikához és a regisztrációhoz kattintson IDE!

Köszönjük hallgatóinknak, végzett GS1 Egészségügyi szakértőinknek, hogy megosztották velünk a képzés során szerzett tapasztalataikat és értékes gondolataikat.

Ezúton is sok sikert kívánunk nekik munkájukban, immár a GS1 szabványos tudással is felvértezve!