Elindult a Magyar Lean & Green Program a fenntartható jövőért

A vállalkozások számára sosem volt még ilyen fontos világszerte, hogy aktív szerepet vállaljanak az olyan társadalmi célú kezdeményezésekben, mint amilyen a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Ebben segít hatékonyan a hazai vállalkozásoknak a Magyar Lean & Green Program, amely a GS1 Magyarország, a Holland Királyság Nagykövetsége és az MLBKT közös kezdeményezésére a mai napon szervezett online nyitó workshop keretében hivatalosan is útjára indult.


A 2020. március végére tervezett Programindító workshopot a járványveszély következtében kellett elhalasztani. Ám a szervezők és előadók úgy döntöttek, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel 2020. június 9-én online formában megtartják a Magyar Lean & Green Platform Programindító workshopját, melyen több mint 60 hazai vállalat képviselői vettek részt.

Elsőként Kőhegyi Anita, az MLBKT ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket, megemlítve, hogy a Lean & Green Platform hazai kezdeményezése 2019. november 14-én indult el, amikor az MLBKT Kongresszus keretében hivatalosan is Együttműködési megállapodást kötött a GS1 Magyarország, a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége és az MLBKT a nemzetközi Lean & Green Europe Program törekvéseinek hazánkban történő meghonosítására, támogatva a széndioxid-kibocsátás hatékony csökkentését az ellátási láncok logisztikai folyamataiban. 

„Az MLBKT fontosnak tartotta, hogy csatlakozzon ehhez a programhoz” – mondta el Kőhegyi Anita „hiszen a legnagyobb hazai logisztikai szövetség célja, hogy minden lehetséges formában előmozdítsa az etikus és fenntartható logisztikai tevékenységet és ebben minden lehetséges módszerrel támogassa a hazai érintett vállalkozásokat.”

A Programindító workshopot René van Hell úr, a Holland Királyság nagykövete nyitotta meg. Bevezetőjében méltatta a Magyar Lean & Green Program megteremtésére irányuló törekvéseket és megemlítette, hogy milyen mértékben változtatta meg az életünket a Covid-19 járvány, amely nem csak a mindennapjainkra volt hatással, hanem a nemzetközi ellátási láncokra is. Bár a logisztikai szektor bizonyította elkötelezettségét és gyors alkalmazkodóképességét, a járványhelyzet olyan pontokra is rámutatott, melyeket a jövőben még érdemes lesz átgondolni, tovább optimalizálni.

A Hollandiában életre hívott Lean & Green Programról elmondta, hogy immár 14 országban vették át a kezdeményezést különböző helyi koordináló szervezetek, akik ugyanúgy fontosnak tartják a zéró emisszió elérését, mint az alapítók. Hangsúlyozta, hogy mivel országainkat egyre inkább fenyegetik az olyan kihívások, mint a klímaváltozás, a kifogyóban levő természeti kincsek, a fokozódó urbanizáció és a forgalomtorlódás, így olyan okos és hatékony logisztikai megoldásokra van szükség, amelyek csökkenteni képesek az európai ökoszisztémára nehezedő környezeti nyomást. Ezek a törekvések megjelentek az Európai Bizottság által nemrég bejelentett Európai Zöld Megállapodásban is.

Örvendetesnek tartja, hogy már több mint 500 vállalkozás csatlakozott a Lean & Green kezdeményezéshez és minden workshop résztvevőt biztatott a csatlakozásra, hiszen egy olyan nagy cél elérését, melynek köszönhetően 2030-ra 50%-kal tudjuk csökkenteni a CO2 kibocsátást Európa-szerte, kizárólag széleskörű, hatékony együttműködéssel lehet megvalósítani.

A bevezetőt követően Kétszeri Dávid, a GS1 Magyarország üzletkapcsolati igazgatója az európai szintű környezetvédelmi és fenntarthatósági stratégiákat és keretprogramokat ismertette, valamint a hazai magasabb szintű kezdeményezéseket e téren. A Lean & Green misszió bázisát hivatalosan a nemzetközi Párizsi Klímaegyezmény adja meg és az a 17 konkrét cél, melyet ennek keretében megfogalmaztak. Ennek hazai megfelelője pedig a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv 2020. Ám ezek az átfogó keretprogramok csupán az első lépést jelentik, a vállalkozásoknak aktív szerepet kell vállalni saját működésük során ahhoz, hogy ezek a nemes célok megvalósulhassanak.

Előadásában kifejtette, hogy a fenntarthatóság napjainkra igen népszerű kifejezéssé vált, de sokan a legkülönbözőbb területeket értik e fogalom témakörébe. Megemlítette példaként az élelmiszer-hulladékok csökkentésére irányuló kezdeményezéseket, a klímaváltozás és a növekvő légszennyezés elleni harcot, valamint az újrahasznosítási törekvéseket. Rámutatott, hogy mindezek a területek szorosan összefüggenek és hatással vannak egymásra, nem utolsó sorban a vállalkozások üzleti folyamataira is, ahol jelentős pénzügyi veszteségeket eredményezhet, ha a fenti célok elérését nem tartják szem előtt. Hangsúlyozta, hogy a fenntarthatósági erőfeszítések gazdasági célokat is szolgálnak, kimutatható, hogy a jól átgondolt, környezetbarát működés költségmegtakarításokat is eredményez.

„A társadalmi igények, az üzleti stratégiák és a környezetvédelmi kezdeményezések együttesen jelentik a fenntarthatóságot. A GS1 egy több mint 40 éve életre hívott nonprofit szervezet, melynek célja a kezdetektől az, hogy a különböző szektorokban az ellátási láncok szereplői számára egy közös, független platform megteremtésével segítse elő a hatékonyabb, biztonságosabb és átláthatóbb, ezáltal fenntarthatóbb ellátási láncokat. Ez a misszió napjainkra sem változott és a Lean & Green Program meghonosítása az egyike azoknak a lehetőségeknek, melyek közelebb vihetik a GS1 globális szervezetet is célkitűzésük megvalósításához.”mondta Kétszeri Dávid.

Végezetül elmondta, hogy a Magyar Lean & Green Platform egy támogató, tájékoztató, koordináló szerepet fog felvállalni, bemutatva a sikeres gyakorlati példákat, segítve a cégek törekvéseinek stratégiai terv szintű kidolgozását, motiválva és szakmailag segítve ezen tervek hatékony megvalósulását.

A workshop első szakaszát Leon Simmons, az Európai Lean & Green Program holland koordináló szervezetének – a Connekt Netherlands-nek – a képviseletében angol nyelven megtartott előadása zárta, melynek keretében a hallgatóság valós sikeres példákat ismerhetett meg, konkrét stratégiai lépésekkel a CO2 kibocsátás hatékony csökkentése érdekében. A zéró emisszióhoz eredményesen közelítő vállalkozások stratégiai eszköztárában a folyamatos hiteles mérés és analitika mellett a logisztikai központok energiafelhasználásának csökkentésétől a szállítmányok optimalizálásán át akár a versenytársakkal vagy a szektor további képviselőivel történő együttműködésig, igen széles a lehetőségek tárháza.

Előadásában bemutatta azt a holland online eszközt is, amely támogatja a vállalkozásokat abban, hogy hatékony méréseket végezzenek saját működésük során és ezeket az adatokat a rendszerbe táplálva más vállalkozások példáján keresztül felismerhessék folyamataik továbbfejleszthető, optimalizálásra váró pontjait, melyekkel többek között emissziócsökkentést és költségcsökkentést érhetnek el.


A workshop második blokkjában Lukács Ákos a Deloitte Magyarország Fenntarthatóság és klímaváltozás üzletágának vezetője, képviseletében arról beszélt, hogy megfelelő vállalati stratégia alkalmazásával, hogyan járhat együtt a fenntarthatóság költségmegtakarítással is.

Előadásában kitért a European Green Deal  európai szintű megegyezésére is, mely nem kisebb célt tűz ki, mint hogy Európa válhasson a világ első klímasemleges kontinensévé. Kiemelte, hogy ez a nagyívű kezdeményezés számos új szabályozást von majd maga után és a CO2 kibocsátás kapcsán az európai vállalkozások egyre szélesebb körének lesz majd jelentéstételi kötelezettsége. A megállapodás ezáltal egy húzóerő lehet, hogy a vállalatok minél hamarabb kezdjék meg a fenntarthatósági stratégiáik megtervezését és kivitelezését. Előadása során továbbá bemutatta, hogy kutatások szerint 2007 és 2020 között a kockázatértékelések és károk előrelátható alakulása jelentős mértékben a környezeti károk valószínűsége felé mozdult el, ezért az európai kezdeményezés ezen lehetséges károk időben történő enyhítését is segítheti.

Elmondta, hogy arra a kérdésre, mi készteti a vállalkozásokat a szükséges változtatások meghozatalára, több válasz is adható, melyek közül élenjárók a társadalmi elvárások, a fogyasztók és a munkavállalók ezirányú igényei, de nem elhanyagolhatóak a piaci trendek sem. Utóbbi arra készteti a vállalkozásokat, hogy versenyképességük megtartása érdekében versenyképesség megtartása érdekében egyre nagyobb mértékben vezessék be az ún. zöld standardokat. Végül, de nem utolsó sorban egyértelmű, hogy a különböző klímaváltozással kapcsolatos események mélyen érintik a vállalkozások működését és az értékláncokat is, melyekre a cégek leggyakrabban 5 tipikus beavatkozási móddal reagálnak:

  • Klímaváltozási terv kialakítása
  • Karbonlábnyom csökkentése
  • Zöld finanszírozások tervezése
  • Energetikai fejlesztések
  • Új technológiákba történő beruházások

A workshopot Krázli Zoltán, a GS1 Magyarország szektormenedzsment igazgatója, valamint Ujlakán Tibor, a T75 Consulting képviselője zárta, akik mélyebb betekintést nyújtottak a Magyar Lean & Green Platform tervezett működésébe, a Program felépítésébe, a csatlakozás lehetőségeibe, valamint részletesen bemutatták a CO2 kibocsátások mérési szabályait és a Zéró emisszió tervezés legfontosabb lépéseit.

Bemutatásra került a Lean & Green program 5 csillagos motivációs rendszere is, melynek célja, hogy az emissziócsökkentés érdekében erőfeszítéseket tevő vállalkozások nagyobb társadalmi figyelemben és elismerésben is részesülhessenek.

„A Magyar Lean & Green Platform koordinátorai egy olyan támogató közösséget szeretnének létrehozni hazánkban, melynek tagjai egyformán elkötelezettek a zéró emisszió felé tett lépések mellett, s mely közösség tagjai egymást segítik, sikeres megoldásaikat megosztják. A megtett erőfeszítéseikért pedig a Platform szervezői a megérdemelt társadalmi figyelem és elismertség elérésére fognak törekedni minden lehetséges módon.”mondta Krázli Zoltán.

A workshop szervezői, a GS1 Magyarország, a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége és az MLBKT ezúton is köszöni a workshop résztvevőinek, hogy jelen voltak az online hivatalos Programindító eseményen és bíznak abban, hogy a résztvevők közül minél több vállalkozást köszönthetnek hamarosan a Magyar Lean & Green közösség tagjaként!

Bővebb információért és ha csatlakozási szándékát kívánja jelezni, kérjük keresse fel weboldalunkat: www.gs1hu.org/lean-and-green

 

A GS1 Magyarországról

A GS1 a globális szabványok, a globális szabványosítás területén működő, több mint negyven éve alakult, semleges, non-profit szervezet. A GS1 központja Brüsszelben található, a szervezet azonban a világ 115 különböző országának nemzeti tagszervezetei, az ún. GS1 Tagszervezetek hálózatán keresztül működik.

A GS1-et eredetileg az élelmiszer- és más fogyasztási cikkek szektorainak gyártói és kiskereskedői alapították az elosztási lánc hatékonyságának fejlesztése céljából. Napjainkban a GS1 rendszert világszerte több mint 2 millió cég használja különböző ágazatokban a világ 150 országában. Ezen ágazatok között megtalálható az egészségügy, a szállítás és logisztika, a légiközlekedés, a hadügy, a vegyipar, a vámügy, a számítógépes hardver és szoftverfejlesztés, a hulladékgazdálkodás és sok egyéb szektor is. A GS1 rendszert használók között egyaránt megtalálhatóak a nagy multinacionális cégek és a kis- és középvállalatok, a vezető márkák tulajdonosai és az egyéni vállalkozók is.

A rendszer legismertebb eleme a vonalkódos azonosítás, amely a kereskedelmi folyamatok elválaszthatatlan része. A vonalkód jelképekkel megjelenített azonosító számok teszik lehetővé a gépek számára az elektronikus leolvasást, ami nagyban segíti és gyorsítja az információ áramlását a bolti pénztáraknál, raktári átvételnél, illetve minden olyan helyen, ahol az üzleti folyamatokban szükséges.

A GS1 Magyarország a GS1 nemzetközi szervezet kizárólagos magyarországi képviselője, azaz a hazánkban több mint 35 éve működő GS1 Tagszervezet.

A Holland Királyság Nagykövetségéről

A Holland Királyság Nagykövetsége a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítésén dolgozik. Elsődleges feladatunk azon holland vállalkozások számára nyújtott tanácsadás, amelyek Magyarországon szeretnének letelepedni vagy magyar cégekkel szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni. Jelenleg több mint 800 holland cég van jelen a magyar piacon és a két ország összesített kereskedelmi mérlege meghaladja a 9 milliárd eurot.

Az MLBKT-ról

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság vállalati és egyetemi szakemberek által 1991-ben alapított közhasznú egyesület. Küldetése szerint azoknak az ellátási lánc menedzsmenttel foglalkozó szakembereknek a közössége, akik hatékony, fenntartható és etikus ellátási láncokat hoznak létre és működtetnek.

Az MLBKT kiemelt fontosságúnak tartja, hogy elősegítse a tagjai és a partnerei közötti párbeszédet, interakciót. Konferenciákkal, vállalatlátogatásokkal, beszélgetésekkel, műhelyekkel, kiadványokkal segítjük a tapasztalatok megosztását. A Társaság széles platformot biztosít a sze­mélyes és üzleti kapcsolatok építésére, a szakmai konzultációra, egymás sikereinek és kihívásainak megismerésére, új ismeretek elsajátítására és modern technológiák bemutatkozására, valamint a továbbképzésre.

A Lean & Green Europe-ról - 100% együttműködés a 0% emisszióért

A Lean & Green Europe szervezet - melyet 2008-ban hoztak létre Hollandiában - megalapítása óta bebizonyította, hogy képes hatékony együttműködést kialakítani a logisztikai szektor képviselői között és a partnerei számára valódi iránymutatást adni a kevesebb szennyezéssel járó, fenntarthatóbb jövő érdekében.
A kor legfejlettebb technológiáit és módszereit alkalmazza a karbon-lábnyom hatékony mérésére és elemzésére; olyan javaslatokat dolgoz ki az emisszió csökkentésére, melyek eredményességét valós esettanulmányok támasztják alá; valamint rangos díjjal jutalmazza partnereit a megtett intézkedéseikért és példamutatásukért.

Napjainkra már 14 európai ország csatlakozott a kezdeményezéshez és 500-nál is több aktív tagja van a közösségnek, akik nap mint nap lépéseket tesznek a 0% emisszió felé.