Középpontban a betegbiztonság – egészségügyi szakértőnk a TrendFM-nek adott interjút

2018. október 25-én a TREND FM “A Nap Vendége” című műsorában került adásba az az interjú, melynek keretében GS1 Magyarország egészségügyi területért felelős szakértője, Krázli Zoltán implementációs igazgató és Dr. Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója közösen beszéltek a betegbiztonság lehetséges fejlesztéséről.

Ismerje meg a Markhot Ferenc Kórház új gyakorlatának részleteit, és hogy milyen módon segíti elő a költséghatékonyságot és a magasabb szintű betegbiztonságot a GS1 szabványrendszer bevezetése!

Az interjúban bemutatásra került a Markhot Ferenc Kórház fekvőbeteg osztályain több mint egy éve bevezetett vonalkód rendszer, illetve egy újfajta költségszemlélet, az ápolási nap alapú keretgazdálkodás, mely hatékonyabb folyamatokat és költségkímélő menedzsmentet tesz lehetővé.

A kórházi intézményekben a fekvőbetegről sok mindent tudnak (kórtörténet, diagnózis, stb.), de egy dolgot eddig nem tudtak számokban kifejezni: hogy pontosan mennyibe került egy adott beteg gyógyítása, pedig ez az adat minden kórházi intézmény működésében meghatározó elem.

Nem véletlen, hogy több új, az egészségügyi szektort érintő uniós rendelet is foglalkozik az egységesített adatokkal az átláthatóbb ápolási folyamatok elérése érdekében. Az egyik EU rendelet hatása például, hogy 2019. februárjától egységesedik a vényköteles gyógyszerek (2016/161), más rendeletek okán 2020-tól az orvostechnikai eszközök (2017/745, 2017/746)azonosítása és jelölése, és a jövőben mindez a globális GS1 szabványrendszer elemeivel fog megvalósulni (ezen termékek jelentős százaléka már most is GS1-szabványos azonosítót és vonalkódot kap, így ez valójában nem újdonság, az egységes megközelítés az, ami előnyt hozhat a jövőben.). Az egységesítéssel új lehetőség nyílna meg az intézmények nyilvántartási rendszereiben az ilyen eszközök, termékek hatékony nyomon követhetőségére a rendszerben: a termék az intézménybe való beérkezésétől, a bevételezésen és a készletnyilvántartáson át, a betegágy melletti felhasználásig láthatóvá és követhetővé válik, akár azok lejárati dátumával és gyártási vagy egyedi sorszámával együtt.

Az egri kórház nem várta meg az EU-s rendelkezés hatályba lépését, hanem megkezdte egy, a GS1 szabványrendszeren alapuló belső kódrendszer kialakítását, mielőbb kihasználva a szabvány adta lehetőségeket, és az abból származó előnyöket. Amint az EU-s rendelet életbe lép, számukra jóval könnyebb lesz áttérni az egészségügyi termékek csomagolásán található GS1-szabványos kódok automatikus beolvasására, ami pontosabb és gyorsabb folyamatokat eredményez majd az adminisztrációban.

A rendszer bevezetéséből már a kezdeti időszakban érezhetővé váltak az alábbi előnyök:

  • Eset-szintű kontrolling megvalósulása: minden egyes gyógyításról forintra pontosan tudják mennyi volt a kezelés költsége, mennyi volt a bevétel.
  • Tervezhető adatrögzítési erőforrásigény: egy 1000 ágyas kórházra vetítve 2,5 perc humánerőforrás költség/nap az egy betegre jutó gyógyszer- és szakmai anyag adatgyűtésének időigénye. Ehhez olyan informatikai rendszert fejlesztettek ki, ahol a szakdolgozóknak az adminisztrációs feladatai gyakorlatilag szinte megszűntek, mert felvettek speciálisan erre a feladatra 4 munkatársat.
  • Az első évben 10%-os költségmegtakarítás mutatkozott a gyógyszer és szakanyag felhasználásban, már most látszik, hogy a második évben ez még ennél is több lesz.
  • Prémium rendszerrel anyagilag érdekeltté tudták tenni a szakszemélyzetet, hogy kövessék az új irányvonalat, rendszert.
  • A hagyományos adatrögzítésen túl, már szakmailag is tovább tudták fejleszteni az IT rendszerüket, és megvalósult a klinikai gyógyszerészet adatrögzítése is gyógyszerész által is.

 További tervek, hogy a műtőben használt eszközök is egyedileg nyomon követhetővé váljanak. Így a beteghez már nem csak azon adatok rögzíthetők, hogy adott beteg műtétjénél milyen gyógyszer/szakanyag került felhasználására, kik vettek részt (altató, nővér, sebész, stb.), mikor, hol, de a konkrét eszközök is hozzárendelhetők az eseményhez. Ezen túlmenően a kórház eszközsterilizálási-, karbantartási-, és javítási folyamatainak nyomon követésével a minőségbiztosítás is magasabb szintre emelhető, ami a betegbiztonság fokozott növekedését jelenti.



Dr. Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója



Krázli Zoltán, GS1 Magyarország implementációs igazgatója