A GS1 és a BIM

A GS1 és a BIM támogatja az építőipar digitalizálását.



A GS1 és a BIM

A BIM (épületinformációs modellezés) technológia adta előnyöket, a tervezéstől a megvalósult épület vagy infrastruktúra bontásáig, úgy tudjuk teljes körűen kihasználni, ha a BIM alkalmazása során szabványosított adatformátumokat alkalmazunk. A beruházóknak, a projektgazdáknak, a kivitelezőknek, az üzemeltetőknek és majd a bontást végző szakembereknek egyaránt fontos információkra van szükségük az épület alkotóelemeit és azok összefüggéseit illetően.

Ebben segít a GS1, hiszen a GS1 szabványokkal egyedileg azonosíthatók a tervezés és az építés során érintett áruk és fizikai helyek, és biztosítható azok minden szükséges adata, hogy a folyamatok digitalizálhatóak legyenek.  A GS1 szabványos termékazonosítókkal (GTIN) megteremthetjük a digitális és a fizikai világ közötti kapcsolatot, létrejön a „digitális iker”, mivel az azonosító kódolható különféle típusú automatikus adatrögzítési technológiákba (vonalkódokba és RFID címkékbe), segítve így a fizikai megvalósulás során történő adatgyűjtést. Mindez lehetővé teszi a tervezett, illetve a beépült elemek összehasonlíthatóságát, valamint utóbbiak rögzítését. 

A BIM hatékonyságának növelése érdekében kulcsfontosságú tehát a szabványosított azonosítás és strukturált termékadatok megléte, mely zökkenőmentes adatáramlást és bővített funkcionalitást tesz lehetővé a folyamatokban.

A BIM-et az alábbi GS1 szabványelemek tudják támogatni:

  • Építési anyagok, eszközök és berendezések azonosítása GTIN–el (globális kereskedelmi áruazonosító szám) biztosítható
  • Fizikai helyek és szervezetek egyedi azonosítása GLN-nel (globális helyazonosító szám) tud megvalósulni
  • Termékmodellek, termékcsoportok azonosítása GMN-nel (globális modellszám)
  • Termékek adatainak szabványos formátumú és automatizálható kommunikációjához a GDSN (globális adatszinkronizációs hálózat) alkalmazható
  • Termékazonosítók automatizálható, ezáltal gyors és pontos rögzítéséhez a GS1 vonalkódok és az EPC alapú RFID címkékbe jeleníthetők meg
A bSI (buildingSmart International) és a GS1 egy olyan digitális ellátási lánc biztosítását tűzte ki célul, mely összekapcsolja az openBIM® folyamatokat az építőipari termékek, eszközök, résztvevők, logisztikai egységek és minden más azonosításával. 

Tekintse meg magyar feliratos videónkat, mely bemutatja egy GTIN-el azonosított termék életútját a BIM-ben!

A „digitális iker” kifejezés az eszközök, folyamatok, rendszerek és más entitások virtuális modelljére vagy másolatára utal, amely:

  • Megjeleníti az eszközöket a fizikai világban,
  • Úgy néz ki és olyan, mint valós környezetben,
  • Tartalmazza az elemek közötti összefüggéseket is, nemcsak egy adathalmaz,
  • Kiegészül időadatokkal, hogy a modell a valóságot tükrözze,
  • Aktualizálja folyamatosan a modelleket a változtatások előrehaladtával.

A digitális iker alkalmazásával támogatja az építőipar digitalizálását

Digitális technológia és épületinformációs modellezés (BIM)

A Building Information Modeling (BIM) egy olyan szoftver alapú módszer építési projektek tervezésére és megvalósítására, amely 3D épület- vagy szerkezetmodellen alapul, és társítható az idő- és költségtényezőkkel is (5D BIM). A BIM-et világszerte alkalmazzák jellemzően nagy projektek esetében, mely átlátható projektkezelést és magas szintű tervbiztonságot kínál az építtetők és az építési folyamatban résztvevők számára.

A BIM egy integrált platform, amely kiterjed az építkezés összes szakaszára. Integrált, valós idejű képet ad az épület teljes életciklusa során minden szereplő számára. Magába foglalja a projekt fizikai és funkcionális jellemzőit, egy helyen összesíti az épület minden eleméről annak minden adatát.

  • A BIM objektum számos adattípus kombinációja:
  • A terméket meghatározó információtartalom
  • A termék tulajdonságai, például a hőteljesítmény
  • A termék fizikai jellemzőit ábrázoló geometria
  • Vizualizációs adatok felismerhető megjelenítése
  • Funkcionális adatok, például észlelési zónák, amelyek lehetővé teszik az objektum elhelyezését és viselkedését ugyanúgy,  mint magát a terméket

A modell segítségével az építkezés során együttműködő szereplők hozzáférhetnek az összegyűjtött adatokhoz és a projekt kulcsfontosságú szakaszaiban mindig az aktuális információkra tudnak támaszkodni. A digitális épületinformációs modell létrehozása lehetővé teszi azoknak, akik kapcsolatba lépnek az épülettel, hogy optimalizálni tudják tevékenységeiket.

Kérdése esetén forduljon bizalommal a GS1 Magyarország munkatársaihoz: