Sikeresen lezajlott a Magyar Egészségügyi Felhasználói Csoport őszi ülése

2020. szeptember 24-én került megrendezésre a Magyar Egészségügyi Felhasználói Csoport őszi ülése. Az online eseményen közel 120 résztvevő képviseltette magát a hazai egészségügyi szektorból, beleértve a hatósági, ipari és egészségügyi intézményi szereplőket.

Három fő témakör került ismertetésre és megvitatásra, valamint ezekkel kapcsolatos érdekes előadások hangzottak el:

  • Ráfordítás alapú adatgyűjtés és a központi cikktörzs fontossága;
  • Orvostechnikai iparágat érintő MDR rendelet;
  • Gyógyszerhamisítás elleni küzdelem újabb kihívásai.

Rásky László (Orvostechnikai Szövetség, főtitkár) betekintést adott az EMMI egészségügyi intézményeiben a dologi kiadások elmúlt évi alakulásába, amely jó alapot adott Láng Róbert (ÁEEK, szakmai vezető) előadásához a központi ágazati cikktörzs létjogosultságáról és a kormányzati szándékokról.

Ezt követően Czérna Ildikó (CompuTREND, készlet csoportvezető) számolt be a pandémia alatt felállított „COVID cikktörzs” tapasztalatairól.

Az első blokkot egy kerekasztal beszélgetés zárta, ahol a résztvevők (Láng Róbert - ÁEEK, Horváth Tamás - CompuTREND, Dr. Vácity József - Markhot Ferenc Kórház, Krázli Zoltán - GS1 Magyarország) a ráfordítás alapú adatgyűjtésről és a központi ágazati cikktörzsben rejlő lehetőségekről cseréltek véleményt.


Az ülés 2. blokkját Dr. Szerdi Kornél (OGYÉI, főosztályvezető) nyitotta, és felhívta az orvostechnikai ágazat figyelmét a közelgő MDR Rendelet indulására (további információért: https://gs1hu.org/iparagi-megoldasok/egeszsegugy/orvostechnikai-eszkozok ), amelyre történő felkészülés nagy terhet ró az ágazat összes képviselőjére. Azt, hogy milyen konkrét kihívásokkal szembesülnek a gyártók az UDI felkészülés során, Bertók Anikó (OncoTherm, QA manager) mutatta be egy valós gyártói példán keresztül.

A GS1 Magyarország kollégái a szabványszervezet által nyújtott támogatási lehetőségekről tartottak előadást. Bém Szilvia a nyár folyamán elérhetővé vált szolgáltatásról, a SzabványMenedzser szoftver UDI moduljának fő funkcióiról és a gyártók tapasztalatairól számolt be (Bővebb információ: https://gs1hu.org/udi-szoftver ). Suppán Anna pedig bemutatta az egészségügynek készült legfrissebb útmutatót a termékazonosító (GTIN) számok kiadásának szabályairól (https://gs1hu.org/rolunk/hirek-esemenyek/frissitett-gtin-szamkiadasi-utmutato-segiti-egeszsegugyi-szektort), illetve gyakorlati példákon keresztül szemléltette azokat.

A 3. blokkban Dr. Panker Ádám (OGYÉI, hamisítási koordinációs szakreferens) beszélt a gyógyszerhamisítás elleni irányelv (FMD, https://gs1hu.org/iparagi-megoldasok/egeszsegugy/gyogyszer-nyomon-kovetes ) hatásairól a pandémia alatt. Ezt követően Dr. Ilku Lívia (HENT, gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezető) mutatta be a HENT munkásságát és eredményeit. A blokkot Hernádi Gábor (EDITEL Hungary, sales manager) zárta előadásával, az elektronikus kommunikáció (EDI) által nyújtott lehetőségekről és hasznokról, amelyek nem csak a gyógyszer-, de minden egyéb ellátási láncban realizálhatók.

Az előadások az alábbi weboldalon elérhetők:

https://gs1hungary.atlassian.net/wiki/spaces/MEFCS/pages/1724743685/2020.09.24.+Magyar+GS1+Eg+szs+g+gyi+Felhaszn+l+i+csoport+l+s

Ha a jövőben is szeretnének értesülni a Felhasználói csoport eseményeiről, illetve csatlakoznának valamelyik munkacsoportunkhoz, kérjük töltsék ki az alábbi linken található regisztrációs űrlapot:

https://gs1hu.org/iparagi-megoldasok/egeszsegugy/egeszsegugyi-felhasznaloi-csoport

Kérdése esetén forduljon bizalommal a GS1 Magyarország munkatársaihoz:





Horváth-Hankó Christine
egészségügyi szektor menedzser
Krázli Zoltán
implementációs igazgató
Suppán Anna
egészségügyi szakértő

+36 30-162-6782
+36 30-740-6526
+36 30-841-3966
suppan@gs1hu.org