Első díjat nyert az SSCC-alapú nyomonkövetési megoldás a lengyel e-kereskedők körében

„Az e-kereskedelem az egyik leggyorsabban növekvő terület a lengyel gazdaságban. A piac értéke 2014-ben összesen 28 milliárd zloty volt – jelen pillanatban ez meghaladja a 36 milliárd zlotyt, és a piac évről-évre csak nő. Ez egy nagyon fontos piac a számunkra, ahol a GS1 globális megoldások nemzetközi szinten is nagyon hasznosnak bizonyulhatnak.” – mondja Agata Horzela, a GS1 Lengyelország szakértője.


Az Ekomers elnevezésű országos versenyt, melyet egy helyi e-kereskedelmi rendezvényeket szervező cég, az Infoguru szervezett, immár hatodik alkalommal hirdették meg Lengyelországban.

A 2017 novemberében kiírt verseny rekordszámú nevezést ért el: több mint 250 márka képviseltette magát és jelöltette saját megoldását. Összesen 18 különböző, a szolgáltatóknak és e-boltoknak kiírt kategóriában lehetett indulni. A számoknál maradva: több mint 23 000 internet felhasználó adta le voksát, és 122 vállalat jutott be a döntőbe.

Az SSCC szám a hazai e-kereskedőknek is elérhető!

Az SSCC szám, a GS1 globális szabványrendszer egyik eleme, melyet a logisztikai folyamatokhoz fejlesztettek ki. Segítségével a logisztikai egységek (szállítási és/vagy raktározási) egyedileg azonosíthatók, melyet az e-kereskedelmi ellátási láncokban így minden érintett könnyen tud követni, függetlenül attól, hogy melyik országban van a székhelye, vagy, hogy az adott megrendelt csomag, szállítmány hány országon keresztül jut el a végcéljához. Ezzel a megoldással nem csak a szállítási egységek válnak könnyen nyomon követhetővé, de az átadás-átvétel folyamata is nagymértékben gyorsítható, automatizálható, ezáltal hibamentessé tehető. A GS1 szabványos SSCC szám használata minden olyan vállalatnak előnyt tud biztosítani, amely egyszerre több szállítóval vagy vevővel van kapcsolatban, és mindegyikük esetében más-más azonosítót, illetve őt feltüntető vonalkódot kellene alkalmaznia. Az SSCC szám egyben lehetőséget ad arra is, hogy a fizikai azonosítás és jelölés mellett közös hivatkozási számként szolgáljon az elektronikus üzenetekben (EDI) a szállítási egység azonosításához.

Tudjon meg többet a logisztika kódjáról az erről szóló képzésünk keretében, vagy kérje tanácsadó szolgáltatásunkat a vállalata számára az SSCC szám bevezetésében rejlő előnyök feltárásához.

Jelentkezzen most képzésünkre online űrlapunk kitöltésével!

REGISZTRÁLJON MOST!