Állam- és közigazgatás

eKözbeszerzés

Az eKözbeszerzés az állami szervezetek beszerzési folyamatainak elektronikus rendszerekkel történő megvalósítását jelenti, számos előnyt nyújtva a papír alapú beszerzési folyamatokhoz képest. Fontos, hogy a megoldások globális szabványokra épüljenek, és így kompatibilisek legyenek a magánszektor ellátási láncaiban alkalmazott megoldásokkal.


A GS1 az UN/EDIFACT, UN/XML és UN/eDocs nemzetközi szabványokkal segíti az állami szervezetek és beszállítóikat.


GS1 EANCOM

Az elektronikus adatcserével (EDI) megvalósuló eKözbeszerzési folyamatok alapját az UN/EDIFACT globális szabvány adja, amely az egész világ ellátási láncaiban jelen van. Több mint 200 szabványosított üzleti üzenete segítségével sikeresen szolgálja mind a magán-, mind az állami szféra üzleti folyamatainak elektronikus úton történő megvalósítását. Az EANCOM az UN/EDIFACT GS1 által használt alkészlete, olyan nemzetközi szabvány, amely ideálisan alkalmazható az EDI-alapú elektronikus közbeszerzési megoldásokban.


GS1 XML

A GS1, mint az elektronikus kommunikáció szabványosítója és szakértője, az EANCOM mellett az XML területen is végez szabványosításokat, és publikál ajánlásokat. A globális XML üzenetszabványok kifejlesztője, az UN/CEFACT hivatalosan meghatározott bizonyos alapvető összetevőket, amelyek a GS1 XML alapját is képezik. Ugyanakkor a GS1 folyamatosan közreműködik az UN/CEFACT-tal a globális XML szabványok fejlesztésében. Mindezeknek köszönhetően a GS1 XML tökéletes választás azon állami szervezetek számára, amelyek e nemzetközi szabványon alapuló eKözbeszerzési megoldást kívánnak bevezetni.


GS1 Web Űrlapok

Számos állami szervezet tesz közé honlapján letölthető űrlapokat beszállítói számára. Bár jelenleg nem létezik globális szabvány speciálisan e „webes dokumentumok” formátumára vonatkozóan, a legtöbb állami szervezet igyekszik úgy kialakítani saját űrlapjait, hogy azok megfeleljenek az UN/EDIFACT globális szabványoknak.